Munkatársaink Nyomtatás E-mail

Kíváncsi vagy, kik vagyunk? Mit csinálunk? Itt olvashatsz rólunk...

Rétlaki Andrea Rétlaki Andrea

Általános szociális munkásként kezdtem tanulni a Bárczin és végeztem az ELTE-n 2008-ban.

A Csoport-téka Egyesület munkájában 2002 óta veszek részt. Fontos volt nekem, hogy az itteni kollégákból lehessen az a csapat, akikkel dolgozni fogok. Mára ez megvalósult. A munkám során csoportfoglalkozásokat tartok, oktatási programokban, projektekben veszek részt többszinten, több szerepben igény szerint, mentorációval foglalkozom, kapcsolatot tartok, előre-hátra mozdítom a dolgokat. Jelenleg én vagyok a soros elnök, és ebben a tisztségben foglalkoztatója vagyok a munkatársaimnak. Érdeklődési körömben szerepel sokminden, ami az emberen belül van - és ami kívül.  Valamint ezek kapcsolata. Amit fontosnak tartok magamról még elmondani, arra egyenlőre várni kell.


Száva Piroska Száva Piroska

 

Az egyesület alapító tagjaként jelenleg szociális munkás, és projekt menedzserként dolgozom. Foglalkozom pályázatírással és munkatársaim jól-létével. Tanácsadóként és trénerként egyaránt tevékenykedem.

Szociális munkás diplomát szereztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán 1997-ben.  Jelenleg is tanulok a Szent István Egyetem emberi erőforrás tanácsadó szakán.

Erősségem a kitartás hittel és lelkesedéssel, és ezt rá tudom ragasztani a környezetemre is. És én szoktam mondani, hogy: „Próbáljuk meg! Miért ne?"
Szeretem a táncművészetet, a mozgásszínházat és minden olyan dolgot, ami mozgással kapcsolatos, legyen az pilates, tangó vagy flamenco.

Mottó: Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgy is!
Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgy is!
(József Attila)


Sófalvi Tímea Sófalvi Tímea

 

 

A mumus.
Szociális jószág vagyok és drámajátékos: 1992 óta dolgozom szociális területen, sokfelé megfordultam már. Az egyesület alapító tagja vagyok, munkám egy része mostanság, hogy  nonprofit managerként az egyesület gazdasági ügyeit fésülgetem.

Dolgozom egyéni tanácsadásban az álláskergető klubban, mentorációban, csinálok csoportos tréningeket, szenvedélyes drámásként játszom egy playback színházi társulatban.

Szeretek csavarogni, világjárni, időnként nemzetközi tréningeket is facilitálok, tagja vagyok a SALTO trainers' pool-nak:http://www.salto-youth.net/find-a-trainer/1188.html?page=details

Nem annyira vagyok a szavak emberé, inkább a tetteké, olyan motorféle. Fontos számomra a csapatmunka, és hogy legyen öröm abban, amit csinálunk.

Szabaidőmben olvasok, Tea-time Club-ot csinálok az angolul gyakorolni vágyóknak, blogokat írok. Ez itt a szakmai programokról szóló: http://transit.freeblog.hu/  Nézz be hozzám, ha van kedved!


Doldos Dolly Dolgos Dolly

Nevem - főleg a vezeték - mindent elárul. Amit mégsem, azt igyekszem összefoglalni. Szóval, szocmunkás volnék. Na, de ez így túl egyszerű. Mondjuk inkább azt, hogy olyan fajta, aki szereti, ha mások dolgoznak. Félreértés ne essék... Állást keresek az álláskeresőkkel.

Hiszek az emberi értékekben, határozott célokban. Munkám során ezekre építem az ügyféllel való együttműködést.
Tanulok. Sokat, és folyamatosan, hogy képben legyek, nem csak a szakterületemet érintő kérdésekben.


Sánta Gábor Sánta Gábor

EVS koordinátor, nemzetközi kapcsolattartó, irodavezető.

2006-ban végeztem bölcsész kart. 2009. októbere óta vagyok a Csoport-téka Egyesületnél.

Szeretem a keleti művészeteket, vallást. Kedves, szorgalmas, néha kicsit szórakozott ember vagyok, de nyitott az új dolgokra.


Vadász László Vadász László

Képzettségi háttér: szoc. munkás.

Egyesületben fő betöltött munkaköröm/feladatköröm: Kollegáim szerint hajcsár, és bosszantó számonkérő, illetve őrületbe kergető "jövőkutató".

Érdeklődésem: Munkával kapcsolatban az emberek viselkedése, napi életük szervezése, döntéshozataluk menete érdekel. Miért döntenek így, vagy úgy?

Amit fontosnak tartok magamról: szeretem, ha környezetemben mindenki elégedett saját életével, vagy ha nem, akkor képes azért tenni, hogy az legyen.


Kovács Ildikó Kovács Ildikó

Munkahelyi segítő.

2009 nyarán önkéntesként kezdtem az Egyesületnél dolgozni, jelenleg munkahelyi segítőként a mozgássérült kollégáim munkáját támogatom, és koordinálom az Álláskereső Klub működését. Ittlétem alatt rájöttem arra, hogy csapatban lehet jól dolgozni igazán.

Fontos dolog nevetni, ölelni, beszélgetni, másokat figyelemmel meghallgatni. Szabadidőmben angolul tanulok, filmeket nézek. Nyitott, segítőkész, megbízható embernek tartom magam.


Dúl Zoltán Dúl Zoltán

2005-ben az egri Eszterházy Károly Főiskolán diplomáztam angoltanárként. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen koptatom a padokat, ahol 2013-ban diplomázok szintén angoltanárként.

Az Egyesületnél önkéntesként vezetem az angol csoportokat (nyelvtani, nyelvvizsga-felkészítő, Teatime társalgási Klub, angol állásinterjúra felkészítés, egyéni angol felkészítés), illetve asszisztens és kulturális programszervező vagyok.

Mottóm: A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amit szeret. (Bob Dylan)

 


Milutinovits AnnaMilutinovits Anna

2010 nyarán csatlakoztam a Csoport-tékához, azóta marketing fronton igyekszem erősíteni a csapatunkat: a szolgáltatásainkat népszerűsítem.

Bölcsész diplomám van, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végeztem magyar és kommunikáció-PR szakon.

Érdeklődöm sok minden iránt: gasztronómia (=evés, főzés, művelődés), képzőművészet, design, természet, kert, állatok – a legnagyobb boldogság-forrás pedig: együtt töltött értékes idő a családommal és a barátaimmal.

 


 

Miklós Emese Miklós Emese

Inspiráció. Erősségem ez. Meghatározza a munkámat, életemet, és tanulok: magamtól, ügyfelektől, barátoktól, és mindenkitől, akivel találkozom, és tanulom figyelmemet arra irányítani, hogy a „lehetőségeket" lássam embertársaimban.

ELTE Társadalomtudományi Karán szereztem diplomát általános szociális munkás szakon, 2007-ben.  A szakmában 2002 óta aktívan tevékenykedem

Csapatjátékosként tudom magamból a legtöbbet kihozni, és a Csoport-téka Egyesület ehhez a legjobb hely. 

Mint önkéntes köteleződtem el az Egyesülethez közel egy évtizede. Két évig koordináltam az Álláskereső klubot, és egyben mentora is voltam az álláskeresőknek.

2011 januárja óta egy időre elköszöntem az egyesülettől, és jelenleg édesanyaként, a kisfiam nevelésével töltöm a napjaimat.

Isten, családom, jó barátaim, a zenélés és kreatív kézműveskedés által merítek erőt, lendületet a hétköznapokhoz.


 

Oravecz István Oravecz István

Végzettségem nincs - majd lesz ha bevégeztetett - csak kezdetségem, mint közgazda, számítógép programozó, szociális asszisztens,és egyebek.
2009 áprilisától vagyok az egyesületnél, mint gazdasági ügyintéző, számítógépes "mindenes". Szeretem az új kihívásokat, melyek inspirálnak a fejlődésre. Szeretek színházba járni, versenyszerűen asztaliteniszezek, gyűjtöm a II. világháborúról szóló könyveket.

Mottóm: Az élet akkor is szép, ha valaki vagy valami keresztbe akar tenni.

Istvántól 2011. június 19-én vettünk búcsút.

Módosítás dátuma: 2012. május 09. szerda, 15:25